2013. január 20., vasárnap

Part 27

Hali, itt az új rész, remélem tetszik majd és komiztok, vagy kérdeztek itt: http://ask.fm/BoooBaba :)
Nem tudom mikor hozok kövit, de azt már tudom mi lesz a story vége!De megnyugtatok mindenkit az még nem most lesz!

Mindenki bepakolta a bőröndjeit a szobájába és szinte azonnal el is aludtunk, mivel elfáradtunk az utazás alatt.Én Robnál aludta, mert átmentem segíteni kipakolni, de valahogy elaludtam, vagyis gondolom, mert regge mellette keltem fel.Amikor Rob felkelt megölet.Peti éppen ekkor nyitott be.
-Sziasztok!-mondta és megcsókolt.
-Szia, mizu?-kérdeztem mosolyogva.
-Hiányoztál.
-Nem tudom hogy aludtam el...
-Nem is számít.
-Nem vagy féltékeny?
-Nem, miért, kéne?
-Nem, csak örülök, hogy sikerült!
-Mi?
-Változnod.
-Érted bármit.-mondta és ledöntött az ágyra.Ekkor már Rob lemet reggelizni.
-Szeretlek Petike.
Peti csókolgatott és ölelgetett.Úgy éreztem, hogy egyre jobban szeretem.
Ott puszilgattuk egymást még vagy fél óráig amikor bejött Rob.
-Bocsi ha megzavartam valamit fiatalok, de megbeszélés van.
-Nem zavarsz, de milyen megbeszélés, mi ez itt?
-Csak hogy mit csináljunk.
-Ja, megyünk mindjárt.
-Oké, de siessetek, mert Fruzsi ideges.
Rob kiment és mi is nemsokárra lent voltunk.
-Örülök, hogy megmozdultatok!-ordított ránk Fruzsi.
-Mi olyan fontos?-kérdezte Peti.
-Szóval a mai nap:reggeli, utána szeretnék beszélni Briggel, a többit eldönthetitek.
-Miről akarsz beszélni?-kérdeztem, de tudtam miről lesz szó.
-Majd kettesben, és fontos.
Amikor ezt a mondatot elmondta már biztos voltam a témában.
-Szerintem menjünk strandra.-mondta Tomi.
-Egész nap strand?-kérdezte Ricsi.
-Ez csak egy, mást is csinálhatunk.-mondta Peti-elmehetnénk szétnézni a városba is.
-Vagy ma kezdödtek a városnapok, oda is kinézhetnénk.-mondta Regi.
-Lesz időnk, még majdnem két hónap van a nyárból.
-Igaz.Akkor most reggeli.-mondtam és átsétáltam a konyába.Kerestem kaját, de rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, szóval a szendvicset amit csináltam Robnak adtam.
Miuán Fruzsi is végzett berángatott a fürdőbe belökött a fürdőkádba majd rámengedte a hidegvizet.Amikor sikerült elzárnom a csapot és kimásztam a kádból kiabálni kezdtem.
-Normális vagy?
-Én az de te?
-Figyu, tudom miről akarsz beszélni.
-Igen?Akkor biztos azt is tudod, hogy Petivel jársz.
-Rob meg a legjobb haverom.
-És akkor puszilgatni kell, meg vele aludni?
-Amúgy neked mi közöd hozzá?
-Az, hogy Peti az öcsém és nem akarom, hogy miattad legyen szomorú.
-Velem boldog, és ezt ő mondta.
-Érdekes, nekem nem ezt mondta.
-Ezt se hiszem el.
-Pedig elhihetetd.
-Menj a francba Fruzsi, azt hittem barátnők vagyunk, vagy legalább jóban vagyunk, de tévedtem.-mondtam és kirohantam a fürdőből egyenesen a szobába.Nem sokárra Rob jött utánam.
-Szia Robi, Peti hol van?
-Fruzsi elküldte boltba, de mi a baj?
-Fruzsi.
-Mit csinált már?
-Az a baja, hogy jóba vagyok veled.Meg azt mondja, hogy Peti nem szeret, csak nem akar megbántani.
-Ezt ne hidd el.Peti mindennél jobban szeret, meg nem is úgy ismerem, hogy nem mondaná el, ha már nem szeretne.-mondta és elment, mert látta rajtam, hogy egyedül akarok lenni.
Bekulcsoltam az ajtót és sírtam, nem tudtam, hogy kinek higgyek.Bekapcsoltam valami zenecsatornát, a kedvenc számom ment, ordított a tv, táncoltam és elfelejtettem minden bajom.Amikor már fájt a fejem a hangos zenétől kikapcsoltam a tv-t és ledőltem az ágyra.
Kopogtak, de úgy tettem mintha nem hallanám.Kiskoromban mindig az ablakpárkányon ültem, most is ezt tettem.Éppen ültem, a fülemen az mp3-am és nem figyeltem semmire, el is aludtam ott az ablakban.Arra ébredtem, hogy leestem, de szerencsére nem kifelé, hanem a szobába.A nagy zuhanásra mindenki az ajtómon dörömbölt, de nem válaszoltam.
Nem sokárra valaki az ablakomon kopogott, de nem is néztem oda, mert senki nem érdekelt.
-Brigi, ha nem nyitod ki betöröm.-mondta egy nagyon ismerős hang, de még mindig nem néztem oda.
Pár perc múlva valaki tényleg betörte az ablakot, erre már felkaptam a fejem.
-Pont rád nem számítottam volna.
-Jól vagy?
-Nem.
-Mi a baj?
-Nem kell úgytenni, mintha érdekelne.
-De érdekel, tudod, hogy szeretlek.
-Nem.
-Mi nem?
-Nem kell játszanod, tudom, hogy már nem szeretsz.
-Ezt honnan veszed?
-Fruzsi mondta.
-És ő honnan szed ilyeneket?
-Te mondtad neki.
-De én szeretlek, ne higgy neki.
-Biztos?
-A legbiztosabb.
-Azt mondta, hogy utálsz, mert jóban vagyok Robbal.
-Elküldjem?
-Nem kell, csak beszélj vele, mert régen nagyon jóba voltunk, most meg...
-Oké, de ne higgy neki.
-Soha többet, de tényleg nem haragszol amiért jóba vagyok másokkal is?
-Örülök neki, legalább nem unatkozol, ha nem vagyok itt.
-Miért, hol vagy?
-Bárhol.
-De ugye nem akarsz elmenni?
-Nem, dehogy, csak ha te mondod.
-Én nem mondok ilyet.
-Akkor megyünk a strandra?
-Nincs most kedvem ezekhez.
-Akkor?
-Nem is tudom, mozi?
-Jobbat mondok!
-Mi az?
-Menjünk haza.
-Ezt hogy érted?
-Hagyjuk itt őket pár napig.
-És anyáék mit mondanának?
-Akkor ne haza.
-És mégis hova?
-Menjünk fel Pestre.
-Ketten?
-Csak ketten.
-Szupi, de mit mondunk a többieknek?
-Semmit, írunk egy cetlit és kész.
-És hány napra?
-Ma meg holnap.
-Nekem jó, de hol alszunk?
-Dávidnál.
-Az ki?
-Haver.
-Neked mindnehol van haverod?
-Sok helyen, de menjünk?
-Persze, nem is viszek másik ruhát...
-Nem kell, majd veszünk.
Írtunk üzit, de csak Robnak, és azt is beleírtunk, hogy ne szóljon senkinek.
Elmentünk a vasútáálomásra, megvettük a jegyeket.a vonat nem sokárra jött. Kézen fogva felszálltunk és beültünk egy üres kabinba.
Peti puszilgatott meg ölelgetett.Az se zavarta, hogy két idős néni ült be hozzánk.
-Ezek a fiataok mit megengednek maguknak.-mondta az egyik.
-A mi időnkben ilyen fiatalon még babáztunk, nem fiúztunk.
Peti a fülembe súgta:
-Ezek rólunk beszélnek.-mondta és megcsókolt.
-Gyerekek, ezt otthon csináljátok, ha már muszáj valahol.mondta az egyik néni.
-Ha nem tetszik, hogy szeretem akkor át lehet fáradni egy másik kabinba, vagy esetleg törődhetne a maga dolgával a néni.-mondta Peti.
-Fiacskám, tudhatnád, hogy a gyerek szerelmek semmit nem érnek.
-Nem vagyunk már gyerekek.
-Akkor mik vagytok?
-Normál felnőtt emberek.
A néni semmit nem mondott, de látszott rajta, hogy legszivesebben felpofozná Petit.Nem sokáig utaztak velünk, de amikor elmentek még rosszabb következett.
Egy eredeti műnő ült be Peti MELLÉ!!El kezdett flörtölni a pasimmal, nem hagytam a dolgot ezért megcsókoltam Petit.
-Ja, hogy ezzel jársz.
-Ennek neve is van.
-Nem lényeges.
-Na akkor most húzol el innen, mert odamegyek és véleltlenül megtépem azt a szép szőke műanyag hajad.
-De vicces valaki.
-Lehet én is, de a te kinézeted biztos viccesebb.
-Te mit képzelsz magadról?
-Ha ekkora r*banc lennék meg sem szólalnák.
-Azon azért elgondolkodnák, hogy ki itt a r*banc, csak mert 14 évesen nem kéne még pasizni.
-Nem 14 vagyok, nyugi, de nem várom el hogy aggódj.
-Köszi, hogy megkímélsz ettől!
-Nincs mit, de már tényleg elmehetnél.
-Nincs máshol hely.
-Néz, az a bácsi biztosan örülne a társaságodnak, szóval húzz el!
A csajszi elment, Peti meg csak nézett rám.
-Mivan?
-Soha nem láttalak még ilyennek.
-Szerinted hagyni fogom, hogy szórakozzon veled?
-Szeretlek Brig.-mondta és megcsókolt.
A csókot egy kalauz zavarta meg.Megütögette a vállam.
-Sziasztok, jegyeket, bérleteket.-mondta egy kb 17 éves srác.
-Szia, itt van, de te hogy-hogy dolgozol?
-Nyári büntetés.
-Mit csináltál?
-Cigiztem suliban és amikor jött a tanár megkínáltam egy szállal.
-Az ciki...
-Én csak kedves akartam, lenni, de amkior elvette az egész dobozzal közöltem vele, hogy ez udvariatlanság, mivel csak egy szálat ajánlottam.
Ezem mind a hárman röhögni kezdtünk.
-Oké, rendben van minden.
-Köszi.Jó munkát, és legközelebb két szálat adj, akkor biztos kedvesebb lesz.-mondta Peti.-amikor elment a srác röhögni kezdtünk.
-Peti te vagy az?-jött oda egy vöröshajú lány sikítva.
-Lau?Úristen, szia.-mondta Peti és megpuszilta.
-Rég láttalak, mi van veled?
-Sok minden történ azóta, veled mi van?Hova mész?
-Felköltöztünk Pestre, most megyek haza.
-Nincs véletlenül egy szabad szobátok mára?
-De, neked mindig van.Úgyse voltál még az új házunkban.
Úgy elbeszélgettek, mintha ott se lennék, nem tudom ki ez a csaj, de nagyon kíváncsi vagyok.Kicsit féltékeny vagyok, de nem szabad kimutatnom.Szerintem azt hiszi, hogy nem is ismer Peti...
-És van már pasid?-kérdezte Peti, erre már felkaptam a fejem.
-Azóta keresem az igazit, szép volt azért az a pár év.
-Az bizos, nekem is hiányzik...
-Ne csináljunk újra mindent?
-Nem  lehet...
-Miért?
-Mert már nem lenne ugyanolyan.
-Mi változna?
-Például, hogy azóta összejöttem egy csajjal.-mondta és megölelt.
-Lemondtál Szabó Brigiről?
-Nem, ő Szabó Brigi.
-Te jó ég, szia Brigi, nem is tudtam, hogy te vagy az.Lau vagyok.
-Szia.De te jártál Petivel?
-Sok helyre mentünk együtt.
-Tudod, hogy nem úgy értettem.
-Amúgy nem jártunk.-mondta Peti.
-Akkor honnan ismeritek egymást?
-Hosszú.Lau akart velem járni, még általánosba.
-Erre te?
-Én mindig téged szerettelek.
-Ezt se hiszem, akkor miért nem szóltál?
-Féltem.
-Szóval akkor kettem jösztök?
-Csak ha nem baj.
-Nem, dehogy.
-És kivel laksz itt?
-Barátnőmmel, Z-vel, tudod, ő is velünk járt.
-Tudom, ti ketten néztetek folyamatosan nyolc évig.
-De vicces vagy.
-De tényeg, folyamatosan jöttek utánam és néztek.
-Te nem Zoéról beszélsz?
-De, ismered?
-Persze, nagyon jóban voltunk, régen.
-Biztos örülni fog!
Az út többi részén megbeszéltük a gyerekkorunkat.Amikor leszálltunk gyönyörű volt a város, soha nem voltam még Budapesten, csak átmentem rajta.
-De szép.-mondtam és megöleltem Petit-Soha nem voltam még itt.
-Tényleg?Akkor lesz mit bepótolni.
-Múzeumba ugye nem megyünk?-kérdeztem félve.
-Nekem mindegy.
-Akkor nem.
-De miért?
-Félek a múzeumoktól.
-Az hogy lehet?-kérdezte Peti és röhögni kezdett.Szinte az egész utca őt bámuta, mert már el is esett a nevetéstől...
-Ott van egy csomó halott ember csontja, meg ruhája, meg minden ami az övék volt.
-Én se szeretem a múzeumokat, mert unalmasak.-mondta Lau, ő volt az egyetlen aki nem nevetett.
Amikor Peti befejetze a kárörvendést meg akart puszilni, de én durcásan elfordultam.
-Nem szeretsz Cica?
Nem válaszoltam, rá se néztem, de ő hátulról elkapott és a nyakába vett.Így vitt egészen Lauékig.
-Tegyél le!
-Nem.
-Miért?
-Mert nem szeretsz.
-Szeretlek Manó!
-Mi az, hogy Manó?
-Mostantól Manó leszel.
-De miért?
-Mert olyan Menő Manó vagy.
Peti letett és megcsókolt.Megfogta a kezem és elindultunk kézenfogva.A lakás a belvárosban volt, kicsit messze, de nem akartunk busszal menni.
-És akkor mit csinálunk, ha már múzeumba nem mehetünk?
-Hagyjál már!Menjünk az arénába vagy nekem mindegy.
-És két napig csak vásárolni akarsz?
-Akkor mondd meg te!
-Állatkert?Vagy attól is félsz?
-Peti, most miért kell ezt csinálni?
-Jól van na.
-Befejeznétek, kicsit unalmas már kb fél órája a hülyeségeteket hallgatni, ja és engem néznek hülyének, hogy veletek merek mutatozni.
-De vicces vagy.-Peti.
-Ha tudnád mit élek át...kb 15-en vagyunk egy nyaraóban és csak én vagyok normális.
-Őszintén tudlak sajnálni.
-De, amúgy jófejek, csak hát...
-Dév meg Max is ott vannak?
-Ismered őket?
-Persze, velük is jóban voltam...
-Lejöhetnétek valamelyi nap!-mondta Peti aki eddig a hajamat csavargatta, de mive senki nem figyelt rá abba hagyta.
-Majd megbeszéljük, de tényleg ezekkel vagy összezárva?
-Vannak még rosszabbak is...
-Azt nem hiszem.
-Az egyiket meg kellett vernem, hogy leszáljon rólam.
-És Max még mindig olyan cuki?
-Aha, nagyon jól nézki, mondjuk nem ismertem régen.
-Igen, tényleg nagyon cuki.-mondta Peti, elvátoztatta a hangját, és mutogatott.
Mind a ketten röhögni kezdtünk.Nem sokárra odaértünk Lauék házához, felmentünk, én mentem be utolsónak az ajtón.
-Peti?!-jött oda Z és megölelte Petit.-Te jó ég, Brigi, hova tüntél?-jött és megölelt.
-Csajomról leszállsz.-mondta Peti viccesen.
-Szóval akkor csak összejött a Szabó Brigi?-kérdezte és vállba boxolta Petit.
-Mindenki tudta, csak én nem?
-Nem tűnt fel?
-Nem pont Petit figyeltem.
-Valamelyik nap meg vagyunk hívva hozzájuk a Balcsira.
-Szupi, ketten nyaraltok?
-Vagyunk vagy 15-en.
-És még mi is elférünk?
-Attól fögg hány embert hoz J, de mindenki elfér, van még egy csomó pótágy.
-Akkor majd lenézünk.
Még beszélgettünk, elmentünk együtt vásárolni, vagyis mi vásároltunk, Peti meg nézte.Amikor visszamentünk a házba én leültem a konyhába és figyeltem ahogy Lau valamit "főz".Amikor kész lett bemetem szólni, hogy jőjenek vacsorázni, de amikor kinyitottam a szoba ajtaját, olyat láttam, amit nem tudtam elhinni...

5 megjegyzés:

  1. jóó lett gyorsan írsz ezt szeretem benned!:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszönöm, és örülök, hogy tetszik!:))

      Törlés
  2. mikor lesz kovi??????? siess nagyo kivancsi vagyok mar:DD

    VálaszTörlés
  3. már kész, de nem tudom mikor lesz időm feltenni, olyan szerda-csütörtök, de legkésőbb péntek:D

    VálaszTörlés

egyjonyar@citromail.hu